Nem azzal...

Nem azzal közeledni hozzád vagy bármihez: "ilyet és ilyet akarok, megfelelsz-e?", hanem azzal: "milyen vagy? Mert olyannak óhajtlak szeretni, amilyen vagy". 

Teljes igénytelenség ez és teljes igény. 

Mert nem csak az csendül belőle: "olyan legyél, amilyen vagy", hanem az is: "és saját hajlamaid által emelkedj és tisztulj odáig, ameddig csak bírsz."

(Weöres Sándor)

Bozsoky Erika: Fagyos éj

Fagyos éj. Néha
a csillagok reszketve
összekoccannak.

by Pipulka - Szállingózó fény

Nyitottnak lenni

Nyitottnak lenni annyit jelent, hogy jöhet bárki, te elfogadod. Nem érdekel, hogy ő milyen, mosollyal az arcodon öleled meg, ami őszinte. Nem amolyan hazug, hamis valami, hanem az az igazi szívből jövő fajta. Bárki lehet szabad - csak el kell fogadnia magát, és azt, hogy a saját szabadsága csak rajta múlik. De ha elérte, onnantól senkit sem akar megváltoztatni, ugyanis érteni fogja, hogy mindenki csak önmaga lehet, mert úgy lesz boldog. Onnantól senkit sem akar befolyásolni, vagy elnyomni. De elfogadni csak az tud, aki magát is elfogadja - és ezzel még mindig sokaknak komoly problémái vannak...

(Oravecz Nóra) 

Az út bennünk van

Döbbenetes, hogy annyi kudarc után még mindig kint keressük azt, amit csak belül találhatunk meg.
Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a mienk, és keresünk tovább - kívül.
Az út bennünk van.

/Biegelbauer Pál/

Fekszem a csónakban

Fekszem a csónakban,
mint fasírt a hamburgerben,
ég és föld között.
Az ember egész életében
valami között van:
jó és rossz között,
béke és háború között,
születés és halál között.
Ez szabja meg
egész közöttérzetünket.

(Ágai Ágnes: Kamaszságok)

És amikor

És amikor az ember sötét időket él át, és találkozik egy halvány reménysugárral, akkor muszáj, hogy a bokájánál fogva, szorosan ragadja meg azt a sugarat, és mindaddig el se engedje, amíg az ki nem húzza a posványból - és ez nem önzés, ez kötelesség.
Életet kaptál; kötelességed (és mint emberi lény, jogod is), hogy találj valami szépséget ebben az életben, nem számít, milyen csekélységről van szó.

(Elizabeth Gilbert)

Sárhelyi Erika: Január margójára

Tél van, csak poroszkálnak a napok a naptárban,
de az ég megkegyelmez lassan a korán útra kelőnek.
A láthatár szélén pezsgőszín fellegek nőnek,...
s így kevésbé fáj a pőre, hidegszürke január.
A ma és a tegnap még kéz a kézben jár,
hisz' a Hold a Napnak még átint a békés horizonton.
Talpam alól csontig hatol a télbe dermedt beton,
de lelkem már az enyhülésre készül.
A reggel a sötétből oly hirtelen derül,
mintha mosoly ömlene el a házak tetején.
Igen, itt legbelül a tavasz már enyém.
Már nem rémíthet se fagy, se konok szélvihar,
az se, ha majd a február szűz havat kavar,
mert bennem a kikelet már öntudatra ébredt.

 

Tíz lépcső

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

/Weöres Sándor - A teljesség felé/

Pethes Mária: Vízkereszt

Már le kellene szednem a fát

Az ünnepnek vége
Az angyalok mással törődnek
Az ajándékok újdonsága lejárt
belesimultak a hétköznapok
szürkeségébe
Hordjuk és elhordjuk mindet
és magunkat is velük
Nincsen csak emlék a csendes éjről
a szemünkben gyülekező könnyekről
is megfeledkezünk
A szeressük egymást belefagyott
a mínusz tízbe tizenötbe
de ez a fácska itt akar állni mindörökre
Levéltüskéit vígan méregeti
nem billegnek rajta a díszek
bár a szaloncukor papírok
már üresen csörögnek
Törvény szerint le kellene szednem
de még idézgeti a meghittséget
mint szeretet-felkiáltójel
hívogat egy angyalt az enyémet

Fotó: Képguru - Edl Szilvia

Gyurkovics Tibor: Hála

A hitet másoktól szereztem

mint égig érő ablakot

akik látták magukat bennem

azoknak én csillag vagyok

én viszont nekik köszönhettem

az egész égboltozatot.

Simon István: Vers újévre

Tizenkettőt üt az öreg óra-
nézz rá, mint egy makacs kis Botondra.
Sétálója az ő rezes bárdja,
vele sújt az idő kapujára.

Be is szakad az ó-év alatta,
csengve hullik millió darabra.
Vagy csak a hó szállong kertjeinkre,
s fagyos ágon hangicsál a cinke?

Egy év megint elrepült felettünk.
Egy évvel csak öregebbek lettünk.
Ügyes idő: úgy tudja csinálni,
hogy a hajon, az arcon se látni.

Ismerted a jókedvű kovácsot,
sokáig de egyformának látszott,
s ma hogyha a boltból kifelé megy,
nem ölelgeti a menyecskéket.

Ő nem érzi, te vetted csak észre,
hogy az idő lassan kicserélte.
Te őrajta, ő meg talán máson
kapja rajt az időt a lopáson.

Munka után fáradtan lefekszel,
ágyad szélén gubbaszt a Szilveszter.
S arra gondolsz, milyen is lesz holnap
nekivágni újra a dolognak.

S nézed még a szemedet lesütve,
félálomban, ahogy föl a szürke
mennyezetre dobálgatják játszni
fényüket a tűzhely karikái.