Somlyó Zoltán: Még nem…

Még nem ment le a nap,
még nem jött föl a hold,
valami furcsa fényt...
mutat az égi bolt…

Valami furcsa fényt
a láng és árny között:
fehér és fekete
félgyászba öltözött…

Ó, ez még nem sirás!
De már nem nevetés…
Már nem bölcsői dal,
de még nem temetés…

Csak szépen, lassudan
az életem felett
csöndben bealkonyult;
egyszerűn este lett…

Kányádi Sándor: Levél röppen…

Levél röppen csupasz ágra,
felhő úszik tejfehér.
Lám az erdő sóhajtása
szellő lesz míg ideér.

És pillangók pillagóznak,
füttyögetnek a rigók,
méhek zsongnak, nyiladoznak
szép kikerics-csillagok.

Vadonatúj pöttyös köntöst
ölt a katicabogár,
csikó szökken, fecske röpdös:
minden csupa napsugár.

A vetés, mely alig látszott,
naponta nő félaraszt,
s töltik gyermekkacagások
csordulásig a tavaszt.

Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak…

Ki minek gondol, az vagyok annak…
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod. 

Szabó Lőrinc: Valami szép

Egész héten köd nyomta téli
hegytetőnk: magas fellegek
fogták fazekukba a tájat
s rácsukták a fedőjüket.

Ma se mozdultak meg. De este
fent, tág körben, kinyílt az ég,
mintha egy nagy kéz felemelte
volna a fazék fedelét.

Más nem történt. A ködfal állt, és
a csöndben csak a céltalan
üveghold úszott a magasság
még üvegebb habjaiban;

de a zord táj már fölfigyelt rá,
s bámult, mint mikor a sötét
kétségbeesésnek eszébe
jut hirtelen valami szép.