Boda Magdolna: (ahogy mindig)

Ott állt a német turista
a Vár mellett,
az Anonymus szobornál.
Egyik kezében egy
Budapest térképet szorongatott.
A hátitáskájához
egy gázzal töltött
piros léggömb volt erősítve.
A léggömb lebegett.
Ünnep volt.
A névtelenek és a pirosléggömbösök ünnepe.
A többieknek hétköznap.

Radnóti Miklós: Bájoló

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.

Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s  tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.

Radnóti Miklós: Nem tudhatom

-részlet-

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

...

105 éve született Radnóti Miklós 

Szabolcsi Zsóka: Fa vagyok

Fa vagyok, várok az ébredésre,
ág vagyok, várok zöld levélre,
rügy vagyok, várok tavaszi napra,
virág vagyok, várok születő magra,
termés vagyok, várok téli álomra,
föld vagyok, várok hűs harmatra,
élet vagyok, élek, s mindig várok,
álmaimban ifjú fává válok..

Lázár Ervin: Két Reggel

Egyszer két Reggel találkozott a Tejúton.

- Jó reggelt, Reggel! - mondta az egyik, s megemelte halványkék fényekből szőtt kalapját.

- Adjon isten! - mondta a másik barátságos, rubinpiros mosollyal.

- Hova-hova? - kérdezte az első, és megigazította magán fénylő, drágaköves köpenyét.

- A Földre. A Földre megyek - mondta a másik átszellemülten.

A fényekből szőtt kalapú erre elkomorodott, még a kalapja is halványabb lett hirtelen, s a drágakövei mintha elfelejtették volna a csillogást.

- Még hogy a Földre! - mondta baljóslatúan. - Ne ám, hogy úgy legyen!

- Márpedig az úgy van! Ma lesz a Földön május első vasárnapja, igaz?

- Igaz.

- Nahát akkor! Ma én fogok lent derengni és pitymallani.

- Azt szeretném látni - kiabált a társa -, május első vasárnapjára én megyek! Még hogy derengeni és pitymallani! Kerengeni és nyilallani fogsz, édes barátom. Ma én ragyogok fel a Földön.

Ezzel futásnak eredt. De a másik sem volt rest, elgáncsolta, puff nagyot esett, csak úgy porzott a Tejút. Nosza, összeverekedtek, tépték egymást. Hajnaldarabok, pitymallatrongyok, derűfoszlányok röpködtek körülöttük.

Végre aztán az egyik győzött - ki tudja, melyik; a verekedés előtt egyforma szépek, daliásak voltak, utána meg egyforma rongyosak, töpörödöttek -, s ment a Földre, hogy fölváltsa az éjszakát.

Az emberek meg kinéztek az ablakon, és azt mondták: "Hű, de ronda reggelre virradtunk!" És nem is lett jókedvük egész nap.

Sokáig azt gondoltam

"Sokáig azt gondoltam, a kutyák utálják a pórázt, mint ahogy az emberek is, amikor függenek valakitől. Lurkó tanította meg, hogy a póráz hasznos dolog. Kapocs, aminek az egyik végén mi lógunk, a másikon pedig olyasvalaki, aki fontos nekünk. Ez biztonságot ad, s ha hiányzik, akkor megbetegszik a lelkünk." 

(Popper Péter)

Kép forrása