2014. július 25., péntek

Weöres Sándor: Még annyi mindent

Még annyi mindent elsorolni kéne,
mit átéltem, tanultam, megfigyeltem,
s a sokszoros találkozásokat
s az egyetlen-egyszer történteket.

Minden virágszál említésre vár,
minden marék por említésre méltó,
s az elmondásba egyszerre csak egy fér
és még az egynek is csak törmeléke.

Az ember emlékekben milliárdos,
emlékek elmondásában szegény,
a könyvekből majdnem minden kimarad
s helyébe lép a foszlány és az álom.




Kormányos Sándor: Nyári reggel

Rezdül a szél, mint hosszú sóhaj
lüktet a fákon lágy remegés,
hajnali csendű kis levelek közt
zizzenő szárnyú zöld lebegés.

Álmosan bomlik fátyla a ködnek
gördülő könnyét törli a rét,
fénysugarakká szökken a harmat
ritkuló pára jelzi helyét.

Friss kacagással zendül az erdő
kék mosolyát ha szórja az ég,
kerge rigókkal szárnyal a reggel
szárnysuhogástól csattog a lég.

Fénysugarakban fürdik a dallam
dúdol a hangja zümmög a rét,
méheket zsongat röptet a szélbe
messzire hordva a nyári zenét.





2014. július 18., péntek

Reményik Sándor : Reinkarnáció

Ha adsz nekem részt a feltámadásban
Ó add Uram, támadjak fel virágban,
Harangvirágban örvények felett,
Himbálják viharok a kelyhemet,
Vagy örökkévaló csend simogasson,
Csengjek misére sziklatemplomokban,
Bazalt-tornyokon hajnali misére,
És ne kérdezzem: mért élek, mi végre,
Hadd hervadjak egy kicsit boldogabban,
Hadd lássam kissé szebbnek az eget,
Figyeljek jobban mélységek szavára,
A csengetyűmmel dícsérjem neved:
Harang a harangozót, Istenem.


2014. július 12., szombat

Ma is

Álom és ébrenlét határán forgolódva
fekszem
órák, hetek, évek óta.
Zárt szemhéjam mögött- részekből egész-
próbálom összerakni magam.
Villámcsapás a felismerés:
valaki figyel.
Az erkélykorlát alatt tenyérnyi rés,
ott kandikál, szemérmetlenül
szobámba lesve
a telihold.
Arcán kaján vigyor:
„Lám, lám, előttem nem marad titok”
S nem kapta el tekintetét,
mikor pillantásunk találkozott.
Államig húzom a paplant,
s mint rajtakapott, riadt gyerek
fekszem mozdulatlan.
Csak néhány perc,
s lassan tovaúszik az égi vándor,
tarisznyájában meglesett álmaim.
Hogy ne feszengjek,
felverte a szunnyadó rigókat.
Fél négy van, szombat.

Ez a nap is álmok nélkül indul.



Kép az Fb-ről

2014. július 8., kedd

Maga a lét változik meg

Tegyük fel, hogy valakit eltiltanak a sótól. Nem fogja egyik ételt inkább sótlannak találni, mint a másikat; az étkezés maga válik számára más élménnyé minden álló nap, a nap minden szakaszában.
Így van ez a gyásszal is. Maga a lét változik meg, mindenestül. 
Az ő hiánya, mint a kék égbolt, mindent beborít.

/Clive Staples Lewis/



2014. július 7., hétfő

Mert benne élsz...

...
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

/Juhász Gyula - Anna örök/ 


2014. július 6., vasárnap

Lehet, hogy angyal

Az angyalok egyrészt láthatatlanok, másrészt közöttünk élnek, álruhában. Ezzel egy idő óta komolyan számolni kell. Nem tudod, ki a gyereked, a barátod vagy az idegen, aki leül melléd a villamoson. Lehet, hogy angyal.

/Müller Péter/


Fotó: Magdalena Berny

2014. július 5., szombat

Bozsoky Erika: A zokniszárító fa

Valahogy tavaly ilyentájt történt. Igen, április volt, virágzott a pitypang a fű között, nyílt a meténg az ösvény mentén, ahogy beballagtam az erdőbe. Szép tavaszi délután, illatokkal teli levegő, mikor az ember csak nekiindul, aztán megy-megy, a tél után nem bír betelni az újra életnek induló sok kis csodával.

A legszebb időszaka az évnek. Legalábbis számomra az.

Hallgattam a madárkákat meg a saját lépteim neszét, meg-megálltam fényképezni , csak szívtam és szívtam magamba mindent ami körülvett.

Aztán ahogy lassan sétálgatva az út egyik kanyarulatánál álló hatalmas juharfához közeledtem, hirtelen megtorpantam. Ült alatta valaki. Valami manófélének néztem, de ne olyan kis héttörpéhez hasonlót képzeljetek, hanem rendes emberméretűt. Mégis határozottan manónak gondoltam, már csak azért is, mert egy tövises ággal fésülgette nagy bozontos kenderkóc szakállát.

Olyan békésen ült ott elégedett mosollyal az arcán, hogy jó darabig csak bámultam nagy csodálkozva, tán még a szám is tátva maradt cseppet.

Végül észrevett.

-Csóókolom!-kurjantott rám vidáman.

-Hhh..ööö..jóó napot kívánok!-vigyorogtam zavaromban mint a tejbetök.

Ő csöppet se lepődött meg, rögtön hellyel kínált maga mellett az avaron. Egy darabig még folytatta a szépítkezést, aztán batyujába dugta a tövisfésűt és megmozgatta kinyújtóztatott lába ujjait.

Akkor fedeztem csak fel, hogy mezítláb van, s zoknijai szép rendben ott sorakoznak a nagy juharfa egyik vízszintes ágán.

-Ez itt a Zokniszárítófa- mutatta.

Hát való igaz, tényleg az volt. Direkt úgy lettek kiképezve az ágai, hogy a manó kiteregethesse rá a fuszeklijait.

-Kipróbálhatod te is! - nézett rám készségesen.

-Hm, azt hiszem most nincs rá szükségem. Még csak nemrég indultam, nem izzadtam bele a bakancsomba.

-Jó, ahogy gondolod. De ha máskor erre jársz, csak használd nyugodtan.

- Igazán köszönöm, ez rendkívül kedves tőled.

-Nekem gyakran igénybe kell vennem. Tudod, rengeteget járom az erdőt. Ellenőrzöm a füvek és falevelek növését, a virágok illatminőségét, az őzgidák színét, hogy megfelelően tudnak-e rejtőzködni, hallgatom a madarak hangját, hogy kiszűrjem belőle várható-e eső, meglesem, hány tojást rak a feketególya és fel se tudnám sorolni, mi mindenre kell figyelnem még.

-Gyönyörű munkád van!-sóhajtottam kicsit irigykedve.

-Ilyenkor tavasszal aztán meg se szeri se száma a tennivalóknak. Képzelheted!

-Akkor nagyon elfáradhatsz.

-Igen. Ezért aztán időnként eljövök ide, megszárítom a zoknijaimat, kifésülöm a szakállamat, mert minden beleakad ahogy bújkálok a bozótosban, és a hajam is rendbe kell néha szednem, hogy ne legyen olyan gubancos.

-Óóó, ebben igazán segíthetek!-kiáltottam fel örömmel- Szakképzett fodrász vagyok. Úgyis olyan haszontalannak érzem magam most hirtelen egy ilyen fontos személy mellett, mint te.

-Na látod ez jó ötlet!-csettintett egyet a manó.

Nem is késlekedtem, gyorsan a háta mögé kuporodtam, és igazi erdőjáró frizurát kreáltam őkelmének.

-Sajnos tükör nincs nálam, de majd ha tó közelébe érsz, megnézheted magad.

-Úgyis lesz! De most gyere falatozzunk, én nagyon megéheztem!

Elővett egy zacskó tepertőt, befőttesüvegbe gyömöszölt savanyúkáposztát, még fokhagymával megdörzsölt pirítóskenyér-kockák is voltak nála.

-Hoztál pálinkát?-kérdezte.

Becsszó, még szerencse, hogy minden eshetőségre felkészülve raktam egy üvegecskével a hátizsákomba. Az ember sose tudja, hol éri az éjszaka. Így hát rettentő büszkén vettem elő, hogy lássa, nem csak a manók értenek a dolgokhoz.

Nem mondta ki nyíltan, de azt hiszem elégedett volt velem.

Koccintottunk, falatoztunk, még egy fél liter borocska is került a batyujából, úgyhogy igazán királyi lakomát csaptunk.

Valahogy fel se tűnt, de úgy hablatyoltunk egymással, mintha nem is egy órája találkoztunk volna először. Rettentő sok mókás történetet tudott, nem győztem kacagni. Azelőtt fogalmam se volt, hogy ilyen jól lehet mulatni egy manó társaságában.

Lassan alkonyodni kezdett, úgyhogy indulnia kellett tovább. Felhúzta a zoknikat, szép módszeresen bepakolt a batyujába, aztán eszébe jutott valami, újra kipakolt, aztán megint szép módszeresen, sorban bepakolta a dolgait. Én figyeltem és vigyorogtam az orrom alatt. Hogy mennyit el tud tötyörögni! Egészen furcsa egy manótól. Azt gondolná az ember, hogy zsipp-zsupp, hipp-hopp, aztán már ott sincs.

Végül minden a helyére került és felállt.

-No akkor én megyek.

Csak akkor döbbentem rá, hogy most el kell válnunk, és alaposan elszontyolodtam.

-Mikor láthatlak megint?

- Majd ha a Jó Isten is úgy akarja!-mondta mosolyogva.

Aztán egy darabig vakarta a fejét-azt hiszem megsajnált a nekibúsult ábrázatom miatt-, majd kitépett három szálat a szakállából és a tenyerembe rakta.

-Olyan jó erdőjáróhajat csináltál nekem, hát meghálálom. Ha nagy bajban vagy, csavard egyiket az ujjadra, és ott leszek.

Kicsit hitetlenkedve bámultam a tenyerembe. Ilyen csak a mesékben van. Biztos kamu az egész.

Kitalálta a gondolatomat:

-Bízz a becsületességemben!

Ránéztem, elmosolyodtam, aztán megnyugodva indultam el lefelé a hegyről.

Néha, ha nagyon szomorú vagyok, vagy álmatlanul forgolódom, előveszem az egyik szálat és nézegetem.

De még sosem mertem az ujjamra csavarni. Végülis nem zavarhat az ember holmi csipp-csupp dolgokkal valakit, aki egész erdőknek kell gondját viselje éjjel-nappal.

Majd egyszer. Majd egyszer biztos bátorságot veszek.


2014. július 2., szerda

Kiss Ottó: A nagypapa távcsöve

A nagypapa távcsöve olyan,
hogy mindent közel hoz,
ellátni vele még a múltba is,
mondta a nagymama,
pedig a múlt nagyon messze van,
de ha ők a nagypapával együtt belenéznek,
akkor úgy tűnik, mintha itt lenne,
mert a szemük elé jönnek újra az emlékek,
és néha még közelebb is,
egészen beléjük bújnak,
hogy megint átéljék őket,
mondta a nagymama,
és a szeme könnybe lábadt,
mert egy emlék máris belébújt,
és nagyon nyomakodott volna kifelé,
pedig akkor még bele se nézett
a nagypapa távcsövébe.





(Vers forrása: Kiss Ottó - A nagypapa távcsöve - Móra Kiadó)


Web Statistics