Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak…

Ki minek gondol, az vagyok annak…
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod. 

Weöres Sándor: Még annyi mindent

Még annyi mindent elsorolni kéne,

mit átéltem, tanultam, megfigyeltem,

s a sokszoros találkozásokat

s az egyetlen-egyszer történteket.

Minden virágszál említésre vár,
minden marék por említésre méltó,
s az elmondásba egyszerre csak egy fér
és még az egynek is csak törmeléke.

Az ember emlékekben milliárdos,
emlékek elmondásában szegény,
a könyvekből majdnem minden kimarad
s helyébe lép a foszlány és az álom.

Nem azzal...

Nem azzal közeledni hozzád vagy bármihez: "ilyet és ilyet akarok, megfelelsz-e?", hanem azzal: "milyen vagy? Mert olyannak óhajtlak szeretni, amilyen vagy". 

Teljes igénytelenség ez és teljes igény. 

Mert nem csak az csendül belőle: "olyan legyél, amilyen vagy", hanem az is: "és saját hajlamaid által emelkedj és tisztulj odáig, ameddig csak bírsz."

(Weöres Sándor)

Tíz lépcső

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

/Weöres Sándor - A teljesség felé/

Weöres Sándor: Família

Édes bogyót, csorgó húsú gyümölcsöt,
sok tarka játékot, örömet szemnek-kéznek,

tapasztaló összesimulást, mosolygó csókot
holnapra is hagyjatok gyerekek! Késő este van.

Tücsökdal szőttesén madárfütty-kacskaringók, és ti álmodtok
illatos fűvel bélelt lepedőn, holdfényben villogó párnán.
Majd sorra járom szobáitok, s alvó arcotok fölött
megcsókolom a levegőt s tenger ragyog szívemben.

Kép: Aimé Jules Dalou - Alvó gyermek