Fodor Ákos: Impromptu

Egy fáradt kis épület
ráncolja homlokzatát.
Szürke ablakaival magába mered:
por, rozsda, pókháló, penész,
törmelék, ragacs, dohszag, félhomály,
egy ütés kiúttalanul kóválygó
visszhangja – ennyit talál
s makacsul kezdi elölről a szemlét.
                  Fárad tovább

Bozsoky Erika: Dúdol a tó

Dúdol a tó. Hallod, hogy dúdol?
Monoton, mélyenzengő hangon,
ahogyan imát mormoló szerzetesek.
A hínárok, mint halott leányok lelkei
keringnek, lebegnek a vízben,
hajló fűzek bámulják némán
e névtelen és hangtalan táncot.
Hát kavics se csobban? Ág se reccsen?
Dúdol a tó. Dúdol csak egyre.
Hűvös áramlat legyint a völgy felől,
megborzong a nád, de nem susog.
A vékony ingen át belém kúszik a homály.
Remegek.
Induljunk haza!

 

 

Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca

De ami volt, az nem jön vissza többé
soha. Az idő egyirányú utca.
Örökké zuhog a jelen, s örökké
száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza
szempillantás alatt. Lábbal előre vissza
nem szökken a műugró a trambulinra, és nem
lesz már a csorba ép, a foltos újra tiszta,
de ha mégis lehetne, hogyha valami résen,
a kozmosz féregjáratain át
zuhannál fölfelé, míg eléred azt a pontot,
ahol elromlott minden, hogy fölfejtsd a hibás
szemig a múlt kötését, másként legyen, ne mint volt,
bölcsőjében fojtsd meg a zsarnokot, vagy
kivándorlásra bírd tulajdon nagyapádat,
vagy azon vedd magad észre: egyszer csak ott vagy
saját gyermekkorodban, épp vasárnap

dél van, most merik szét a húslevest,
s te fényes űrruhádban, dülledt üvegszemed
rájuk emelve, a jövendő elvetélt
embriója, merev térdekkel lépegetsz
feléjük, vagy csak egy hang, testetlen sürgetés
vagy tiltás oldaluknál, súgod: „Tedd!” vagy „Ne tedd!”
– az is hiába volna. Nem lehet
csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset,
olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.
Mint bulldózer tolja maga előtt
a voltak összessége a rákövetkezőt,
ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: „Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!”
És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne,
ki már soha, megint csak gázszámlákról beszélne,
csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd,
amit akkor, s nem mondanád: „Ne menj még!
Fél életem viszed magaddal, hogyha elmégy!”