Boda Magdolna: Ősz

Megint úgy jön el

az ősz, hogy egyetlen
reményem se
teljesül.
Csak jön,
bő lódenkabátját meglebbenti,
 és barna ujjával
sietve körberajzolja
a gesztenye leveleit.
Megint.

Forrás: Boda Magdolna  - Óperenciás lavór víz (Bába Kiadó 2011)

Fotó: Bozsoky Erika

Pethes Mária: Őszülő

Hirtelen vetkeztek le a fák
mint idegen szobában találkozó
titkos szeretők
Divatos rőtbarna ruhájukat
a fonnyadó fűbe dobták
Kitakart szemérmükre
ködfátyol terült

Kép a netről

Balogh Tibor: Sárgult falevél

Sárgult falevél
őriz egy megélt napot
vándor mesékben.

Szabó Éva: Őszi töredékek

Furcsa lesz majd az ablak mellett

a decemberi hó ha hull

függönye mögött arcod látom

már tudom nézni józanul

Van ágyam, reggel teaillat

szívem magának rak tüzet

tenyeremben megül egy csillag

lesz hóesés is nélküled

Befordultam a sarkon

az úton szembe jött velem
fázósan, kopott kabátban

egy tegnap esti szerelem

Nézd megkoptak a sárgák

megfakultak a kékek

magunkra maradtunk

őszi töredékek

Itt találtam

Böröczki Mihály: Birsalmák

A sárga gömbök úgy lógtak a fákról,

mint akik minden tudnak a világról,

a szilvafát, az öregedő körtét,

a két barackfa mindenik gyümölcsét,

a cseresznyén az égre korhadt ágat,

a lábnyomot, mi ott maradt utánad,

a tavaszt, ahogy szirmot bont az ágnak,

a csirrogását sok vendégmadárnak,

a napfényt, esőt, nyárnapok futását,

a madárfüttyös hajnal hasadását,

a súlyra hajtott ágak büszke álmát,

a fákat, kik a szelet zabolázzák,

a rigócsalád  íves föl-le röptét,

a kerítést, a búvós zugok csöndjét,

és bokor, fa, fű széles mosolyt ölt föl,

amikor elősárgulnak a zöldből,

nagy utolsónak maradnak a kertben,

s hogy fanyar ízük sejdítse a nyelvem,

az őszi napfényt végső nászra kérik,

és bársonybőrük kőkeményre érik.

Reichard Piroska: Őszi üdvözlet

Borulj rá, szelíd, őszi napsugár,
ragyogd körül szomorú homlokát,
ha elmélyedve egymagába jár.

Hulljatok elé, aranylevelek,
őszi virágok, nyíljatok neki,
tudom, hogy titeket ő is szeret.

Lágyan simogasd, zúgó, őszi szél,
szívében úgyis az örök vihar
reménytelen enyészetről beszél.

Ti mélyülő őszi alkonyatok,
magános lelkek gyilkos rémei,
legyetek hozzája irgalmasok.

És ti végtelen őszi éjjelek,
ha nagyon fájna néki a magány:
álmába szőjetek be engemet ...

Fotó: Luis Ventura