Bozsoky Erika: Közelít

Hűvös hajnalok.
Hegyünk mögött az ősz már
cipőjét fűzi

Reichard Piroska: Őszi üdvözlet

Borulj rá, szelíd, őszi napsugár,
ragyogd körül szomorú homlokát,
ha elmélyedve egymagába jár.

Hulljatok elé, aranylevelek,
őszi virágok, nyíljatok neki,
tudom, hogy titeket ő is szeret.

Lágyan simogasd, zúgó, őszi szél,
szívében úgyis az örök vihar
reménytelen enyészetről beszél.

Ti mélyülő őszi alkonyatok,
magános lelkek gyilkos rémei,
legyetek hozzája irgalmasok.

És ti végtelen őszi éjjelek,
ha nagyon fájna néki a magány:
álmába szőjetek be engemet ...

Fotó: Luis Ventura

A segítség

Arcunkra van írva

"Félelmetes, hogy az ember nap mint nap mennyi érzést legyőz, visszafolyt, elhallgat, eltitkol, eltakar. S minden kimondatlan szó lelkünk súlyát nehezíti, és minden könnycsepp kicsit könnyít rajta. Bármilyen érzések is kavarognak bennünk az arcunkra van írva, a szemünkben tükröződik, az apró ráncainkban meghúzódnak, minden ránk van írva. A tekintet elárulja a kételkedést, a boldogságot, kételyeket, a félelmet, a vágyakozást, a szomorúságot, a reménytelenséget, a titkokat. Hiába az álcázó mosoly...."

(szerzője ismeretlen) 

 

 

Milyen színű...

- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott.
Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet?
Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.


/Alkyoni Papadaki: A hold színe - részlet - /
 

Fotó forrása: vendegvaro.utazom.com

Sajnos, nem

"20-25 évvel ezelőtt az a tapasztalat, hogy valakinek szüksége van rám, fölerősített bennem egy tudattalan folyamatot, hogy akkor nekem rogyásig, pusztulásig a másik rendelkezésére kell állnom. Ez a felismerés visszautalt a gyerekkoromba, amikor szintén nem tudatosan megtanultam a szüleim, a családunk szükségleteire hangolódni, a sajátjaim rovására. Később pedig természetesnek tartottam, hogy ahhoz, hogy rendes ember és jó pap legyek, mindig rendelkezésre kell állnom, ha valakinek szüksége van rám. Ebből mára kigyógyultam, és megtanultam önmagamat is számításba venni. Sokatoknak jelenthetett már rossz érzést, hogy amikor azt kérdeztétek tőlem: 'Tudnál-e bennünket vállalni jegyespárként?' - azt mondtam nektek, hogy sajnos nem. Talán nem is tudjátok, mennyi munkám van abban, hogy ezt képes legyek kimondani, miközben nem esik jól nem segíteni, de jól esik annyit vállalni, amennyit elbírok." 

/Részlet Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig című könyvéből/

Elena Shumilova képe

Finy Petra: Őszi kék

ez a kék csak őszi reggeleken látható
és akkor is egy-egy pillanatra,
pont addig míg egy sóhaj például
kiröppen a tüdőből,
vagy ameddig a bőrfotel szusszan egyet,
ha hirtelen huppansz bele

 

Őszi reggel

Kép forrása: fotozok.hu

 

Meg kell tanulnom

Minden reggel kényszerítem magam, hogy keressem a csodákat, és mikor megtalálom, álljak is meg fölöttük egy pillanatra, és legyek boldog. Vagy néha büszke. Meg kell tanulnom büszkének lenni, hiszen enélkül minden csoda kutatása, elérése értelmét vesztené.


/Albert Tímea/

 

Fotó: Erin L. Wiebe