Baranyi Ferenc: Butterfly magánya

Mióta elment a hajó:

nem tudom, miért kék a tenger.

Csak azt tudom,

hogy nem csupán körülölel,

de hurkol is

a cseresznyevirág illatú csönd.

Csak azt tudom,

hogy az alkonyat

nem rózsaszirmok színét idézi többé,

hanem a kihúnyó tűz

megbicsakló pirosát.

Csak azt tudom,

hogy nem csupán távoli rizsföldek

fehérre hántolt üzenetét hordozzák a szelek,

de vöröskövű sivatagok

mérgező porát is.

Csak azt tudom,

hogy házacskám bambuszfalának résein át

szobámba szivárog a szorongás huzata,

amely most csak halaványra lehel,

de a lelket is kiviheti belőlem

egy napon.

Ám, hogy a tenger miért kék még mindig?

Azt már nem tudom.

Mi az, hogy "igazi"?

Mi az, hogy "igazi"? - kérdezte egy napon Bársony-nyuszi a Bőr-lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek a hintaszék alatt. - Azt jelenti, hogy van bennem valami, ami zúg és kiáll belőle egy fogantyú?
- Az, hogy "igazi" az nem azt jelenti, hogy milyennek csináltak. - felelte Bőr-lovacska. - Az, hogy "igazi" vagy, az csak úgy, váratlanul történik veled. Amikor egy gyerek hosszú-hosszú ideje szeret téged magadat, akkor attól leszel igaz.
- Nem fáj az? - kérdezte Bársony-nyuszi.
- Néha fáj. - mondta Bőr-lovacska, mert ő mindig megmondta az igazat. - De ha igazi vagy, akkor nem törődsz vele, hogy fáj.
- Hogy történik ez? Hirtelen? Úgy, mint amikor felhúznak? Vagy apránként?
- Nem hirtelen történik. - mondta Bőr-lovacska - csak történik. Lassan. Soká tart. Ezért nem szokott megtörténni olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy elszakadnak. Mire igazi leszel, addigra rendszerint már majdnem az egész szőröd elkopott a sok szeretettől és simogatástól, amit kaptál, és a fél szemed is kiesett már, és minden ízületed lötyög. De ha "igazi" vagy, akkor már nem tudsz csúnya lenni, legföljebb azok szemében, akik úgyse értenek semmit.

/Margery Williams: Bársony-nyuszi és Bőrlovacska - részlet/

 

Zelk Zoltán: Nem emlékszem

Mit is akartam mondani

Soha még olyan fontosat
Olyant amitől az utak
Az utak meg a téli kertek
A kertek meg a madarak
Olyant amitől
Nem emlékszem.
Csak arra hogy a hóesésben
Az utak kertek madarak

Pedig soha még olyan szépet
Soha még olyan fontosat

Ágai Ágnes: Biztató

Szorítsd magadhoz a semmit,
törd össze, szikráztasd föl,...
kiálts, ahogy a torkodon kifér,
dörömbölj, és rúgd be a vaskaput,
ne félj, váltsd meg a világot,
mert rászorul.
Akárcsak te, de ki vált meg téged?
Egy hideg égitest bámul rád éjszakánként,
sír és nevet,
fogy és hízik, akár egy földi test.
Ne hagyd magad!
Feszeng a hajnal, rúgkapál.
Életre tör, belelilul,
ordít, zihál, de létezik.
Ne félj!
Naponta megszületsz.