amelyik nem készült a fogadásomra.
Sőt, ki akart zavarni belőle.
Ablakomon fekete kátránypapír sötétlett.
A nem-látszat miatt.
Aztán a fény átlyukasztotta.
És a lyukon át kitárult a világ,
amelyik nem készült a fogadásomra.
Lehet, hogy az egy másik volt.
A pusztítás rohamosztagait
Megállítja egy virágzó barackfa.
Legfeljebb belehervad.
De a hernyótalpak alatt kisarjad a fű.
Száraz lábbal keltem át a vízen,
mert a Duna befagyott alattam.
A véres, mocskos habokra ráfeszült a jég.
Kemény, fehér takarásban a múlt.
Úgy járkáltam a történelemben,
mint turista az ókori romok közt.
Dőlt oszlopokhoz támaszkodtam,
és gyűjtöttem a törmelékeket.
Köröttem az archaizált halál.
Létezni jó. Az ifjúság kikezdhetetlen.
Csikó szájjal friss igéket haraptam,
széna szagú legelőre vágytam,
szilaj, nagy távú ügetésre,
és nem akartam többé
félni a félelemtől.
A többit, persze, úgyis tudjátok.
 |
| Fotó: Julian Sitompul |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése