Hodász András

Istenem,

ha egyszer bekopogsz hozzám,

 én széttúrom a szobám, hogy
leülhess az ágyra. Kicsit
nézlek is majd, ha nem bánod.

(Tudod, szükségem van már a
némaságra, egy kis csendes
gyönyörködésre, ahogyan
kedvesét nézi a kedves.)

Odaadom akkor neked
mindazt, amit itt látsz: a port,
ruháim szennyét, polcaim
káoszát. Naplómat lapozd

át, hisz neked értened kell
mitől félek, mivel küzdök,
hogy elmondd: hogyan éljek, mert
egyedül nem nyerek üdvöt.

Istenem,

ha egyszer bekopogsz hozzám,
én elhúzom a kanapét,
hogy megnézd lelkem piszkait, s
lásd a piszok alatt a vért.