Kosztolányi Dezső: Öreg nénike és a macska

Öreg nénikével már többször foglalkoztam. Közöltem, hogy fehérvarrónő, túl van a hetvenen és nagyon szegény. Szegénysége pedig nem függ össze sem a szilárdulással, sem a lanyhulással. Inkább azzal hozható összefüggésbe, hogy egész életében dolgozott. Varrt mindent, amit egyáltalán varrni lehet. Inget, törölközőt, pólyát és zsebkendőt, paplant és szemfödőt.
Ha nála vagyok udvarra néző, földes szobácskájában, jelképes ezüstfénnyel tündököl fel a homályban egyetlen kincse, melyet hosszú életében szerzett: a tű.
Most gyakran látom őt kora reggelek havában, a piacon. Félkesztyűt hord, mely keze fejét melegen tartja, viszont ujjait szabadon hagyja, hogy kedvükre fázhassanak.
Odamentem hozzá, mert minden alkalmat megragadok, hogy beszélhessek vele.
A bódék körül ácsorgott. Itt vaskampókról nyulak lógnak, megnyúzva, téli bundájukból kivetközve, s véres-lila húsuk didereg a fagyos levegőben.
Együtt bámészkodtunk. Én arra gondoltam, milyen meghatóak ezek a meztelen testek, a leggyávább állatok, melyek azért mindig temészetellenes módon múlnak ki és hősi halált halnak, míg az oroszlánok, a legbátrabb állatok többnyire állatkerti magányukban pusztulnak el, orvosi felügyelet alatt, végelgyengülésben.
- Nyulat vesz? - kérdeztem tőle.
- Dehogy - mondja gyorsan és szégyenkezve, s meghökken attól a gondolattól, hogy ő talán nyulat is vehet.
- Csak a fejet akarom hazavinni. Meg a belet.
- Magának?
- Nem, a macskának.
Öreg nénikének van egy kendermagos cicája, mely nagyon hasonlít hozzá. Az is igénytelen, sovány, mint ő. Sohase jut eszébe például, hogy egy milliárdos macskája is lehetne, s türelmesen viseli sorsát. Néha kitátja vérszegény száját, de hang nem jön ki belőle. Nem nyávog. Csak a gazdagok macskái nyávognak.
Jócskán kapunk mindent. Két nyúlfejet, sok nyúlbelet. Ha kiteregetnénk az utcára, legalább egy km hosszú lenne.
Ballagunk a zsákmánnyal a budai viskó felé.
- Az a baj kérem - sopánkodik az öreg nénike -, hogy nincs egér. Ősszel összefogdosta mind. Most nem talál semmit.
Rábólintok és elismerem, hogy a helyzet nehéz. Kellemetlen, hogyha egerek vannak, de az is kellemetlen, hogyha nincsenek egerek. Semmi sincs rendben ezen a földön.
- De ha nem akad egér, akkor minek a macska?
- Az nagyon jó - szól az öreg nénike. - Különösen télen nagyon jó. - Hálás, emlékező mosoly tetszik fel pergamenarcán, amint beszél. - Tetszik tudni, este odabújik a paplanom alá és melegíti a lábam. Olyan jól melegiti. Így alszunk el mindig. Én meg a macska.
A macska tehát az öreg nénike kályhája, mely kellő fűtőanyagot kíván, hogy aztán a kalóriákat átadhassa fázó lábainak, az egyetlen meleget, melyet még kap ezen a világon.
Emberek, vigyázzatok, hogy ki ne aludjék a szegények kályhája.

Kép forrása: Internet