Szabó Lőrinc: Örökzöld bánat

Fagyöngy, örökzöld

szomorúság,

dicsekszik veled
a havas ág,
veled remél és
emlékezik:
látja új lombját
s a tavalyit!
Üzent a tavasz,
hogy jön megint,
és kezd a lélek
mozdulni, mint
a rügy a dermedt
kéreg alatt:
érzi az első
napsugarat,
szétnéz s a halálos
téli napok
után már az is öröme, hogy
mint az örökzöld
fagyöngyöt az ág,
élőnek látja
a bánatát.